Quake World

1996 júniusában megszületett a számítógépes játékok modern korának királya. A modern kor kezdete alatt egyértelműen azt a periódust értem, amikor az internet (akkor még a magyar helyesírás szabályai szerint Internet) olyan széles körben kezdett elterjedni, hogy hatása megkérdőjelezhetetlen lett. A John Carmack vezette id Software alkotata meg az első három dimenziós FPS-t. Nevüket illetően egy ideig tartotta magát az „ideas from the deep” rövidítéséről szóló urban legend, de valójában itt bizony nem másról, mint a freudi id-ről, lelkünk sötét, hozzáférhetetlen részéről van szó. Ha egy számítógépes játékokat fejlesztő céget így hívnak, az már eleve nem rossz. Bár ezek a cégek szerintem különös fantáziáról tesznek tanúbizonyságot ezen a téren, jobbnál jobb nevek sorakoznak.

Egyjátékos Mód: A Játékos egy bevezető pályán kezd, ahol különböző kapukba sétálva kiválasztja a nehézségi szintet. A nehézségi szinttel változik az ellenségek száma és a gyengébb típusúak helyett erősebbek lesznek. És még pár dologgal több minden van Könnyű nehézségi fokban. Pl.:Híd van Könnyű módban Nehézben nincs és a savban kell sétálnunk. Ha kiválasztottuk a nehézségi szintet négy folyosó van előttünk.Négy epizód kapujai ezek.1 Doomed Dimenson (halálraítélt dimenzió ) 2 Realm of Black Magic(a fekete mágia birodalma)3 Netherworld (alvilág)4 The Elder World (az öregebb világ). Ha Sikerült a 30 pályát végigvinni akkor újra legelső bevezető pályán találjuk magunkat de ezúttal a terem közepén van egy nagy széles lépcső.Ezen le kell menni és beleugrani a kapuba.Ez az utolsó pálya ahol a főellenséggel kell megküzdenünk.

Többjátékos Mód:

  • Deathmatch: mindenki öl mindenkit aki leghamarabb megölt egységnyi ellenfelet az győz.
  • CTF: Amelyik csapat hamarabb megszerzi mind a két zászlót és a bázisára viszi megadott alkalomszor az győz.
  • Duel: egy kis mapon történő egymás elleni egy versus egy match

Fegyverek:

  • Axe (Balta,Fejsze): Lőszer nem szükséges mindig nálunk van közelharci fegyver.Sebzése nagyon kicsi.
  • Shotgun (Sörétes Puska): Kis sebzés, távolra nagy szórás, kis tűzgyorsaság, lőszere a Shells(sörétek)
  • Double Barreled Shotgun (Dupla Csövű Sörétes Puska): dupla cső dupla sebzés,kicsit lassabb mint egycsövű társa.
  • Nailgun(Szögvető): Kis sebzés lövedékenként,nagy tűz gyorsaság,pontos,két csövű. Lőszere a Nails(szögek)
  • Super Nailgun (Szuper Szögvető): forgó csövű,sok csöve van,gyorsabb mint elődje.
  • Grenade Launcher(Gránát Vető): Időzített robbanó gránátokat lő ki, direkt támadásnál azonnal robban.Kis hatótávolságú.Lőszere a Rockets(Rakéták!lol!)
  • Rocket Launcher (Rakéta Vető): Becsapódáskor robbanó tölteteket lő ki.Veszélyes falnál állva visszaverődik és megsért.Lassú fegyver, lőszere a Rockets(Rakéták)
  • Lighting Gun (villám Vető): Egy folyamatos elektromos sugárt lő ki.Sebzése nagy nagyon gyors.Vízben lőni öngyilkosság!lőszere a Cells(Elemek)

Ellenségek:

  • Grunt: Egyszerű katona, shotgunnal tüzel.
  • Rotweiller: Kutya.
  • Enforcer: Kommandós, lézerrel lő, kicsit testesebb mint a Grunt
  • Ogre: Láncfűrésszel támadó Ogre, gránátokat lő ki távolra.
  • Knight: Lovag, egyszerű kardos ember
  • Scrag: Levegőben lebegő fehér szellem,zöld sugarakat lő.
  • Fiend: Kutyára, Majomra hasonlító erősebb szörny ugrásból való ütése akár 50 életet is levehet.Leghatásosabb ellene a Nailgun.
  • Zombie: Zombi, csak robbanással lehet megölni, a lőfegyvertől csak elájul. Húsdarabokkal dobál.
  • HellKnight: Pokollovag, erős nagydarab magas viking sisakot viselő ellenség. Közelre kardjával sebez messzire tüzes tüskéket lő ki.
  • Fish: Hal, harapni tud.
  • Shlamber: Nagy fehér kétlábon járó medvére hasonlító szörny. Karmaival öl vagy villámokat szór. Nehéz megölni legkevésbé a Lightinggun-t és a Nailgun-t szereti. A rakétákat jól bírja.
  • Vore: Háromlábú pók, nyomkövető robbanó lila tüskés bombákat lő. Leghatásosabb ellene a rakéta.
  • Spawn: Kék ragacsos undorító szörny, ugrál ahányszor hozzánk ér megsebez, ha megöljük felrobban. Ezzel meg is ölhet mert sok életet levesz.Különös ismertetőjele a messziről hallható böfögés. A leghatásosabb ellene a Nailgun.

Legjellemzőbb tárgyak: 15 Health, 25 Health, 100 Health, Shells, Nails, Rockets, Cells, Quad Damage, Pentagram Of Protection, Biosuit, Silver Key, Gold Key, Silver Runkey, Gold Runkey, Silver Keycard, Gold Keycard

hu.wikipedia.org/wiki/Quake
www.faustus.hu

Fórum

Írta: harmless
09 febr. 2012 19:11
Hibák Invázió Smile
Írta: Turbo B.
05 febr. 2012 10:42
Eredmények Valami eredmény?
Írta: harmless
30 jan. 2012 23:07
Magyar Warsow Scene? Kérdés az,hogy hol bujdosnak a magyar a warsow playerek? Fellelhetőek egyáltalán valahol nyomokban? Esetleg egy irc csati vagy honlap? Lehet, hogy lassan aktuális átszokni quakeliveról az ingyenes mókára?
Írta: medve a maci
08 jan. 2012 09:35
Régi demók érdemes lenne hudeditorban egy szélesvászonhoz arányos hudot keríteni, pár custom skint beledobni, esetleg vmi shadert beledobni
Írta: Imrus
06 jan. 2012 16:04
Doom 1 Full HD Razz Razz Razz Marad 2D-s csak texturapakk és némi effektet szeretnék hozzáadni, no meg valami szebb modellezést, botok, fegyverek tárgyak, stb. Alapmotor is van már, bár nem tudom még milyen korlátai vannak. Igaz, ennél nehezebb dolgom lesz, a...
Írta: harmless
04 jan. 2012 22:25
Quakelive guide (angol) Itt mindent megtaláltok amire szükségetek lehet quakelive-al kapcsolatban angol formában. http://www.quakelive.com/forum/showthread.php?831-The-Ultimate-Quake-Live-Guide

Facebook

 

Partnerek